Kódolt siker

Kódolt siker

RSS   AUDMAX   2018-08-04 21:43   2018-08-09 11:28

 

 

Mikor az aktuális tesztre siettem, már eleve késésben voltam egy családi találkozóról, és még nem sejtettem, hogy erről teljesen elfeledkezve fogok majd’ egy órát magamban gitározni, miközben remekül szórakozom. Bevallom őszintén, videók alapján nem győzött meg a Marshall legújabb belépő szintű erősítője, a Code, amellyel a modellezős világ ingoványos talajára lépett a cég, habár a legutóbbi teszt után már sokkal nyíltabb voltam a meglepetésekre, amiből jutott bőven ezalkalomra is.

 

 

Az első ilyen meglepetés a hangereje volt, nem győztem mindig visszavenni belőle, simán berezgette a gatyámat, és jelenleg a 25wattos modellről beszélünk. Kilenc óránál tovább nem tudtam tekerni a volume potit, mert fizikai fájdalmat okozott volna ilyen közelségből, tehát falbontásra, és szomszédok elleni hadviselésre biztosan alkalmas ez az erősítő, de lássuk mire használható még! A második a gyári presetek hangzásának minősége, mely az én fülem szerint abszolút hozta a csöves, 50-100 wattos erősítők karakterét.

Nos, fontos megfelelően elhelyezni a fejünkben minden eszköz esetében, hogy mit hivatott elvégezni, és mit nem, ez különösen érzékeny téma a digitális modellező erősítők esetében. Ezt a Marshallnál is pontosan tudják, és nem is vezetnek félre a reklámszövegekkel, azt ígérik a leírásban, hogy hangszínek széles skáláját irányíthatod, illetve, ami szerintem még fontosabb, és ami miatt érdemes befektetni ebbe a cuccba, hogy az összes nagy csöves testvér hangjának ízét megismerheted. És ez bizony igaz, mindamellett, hogy megértjük, és elfogadjuk, hogy ez a kis erősítő sohasem lesz ugyanaz, mint a nagytestvérei, és nem is kell annak lennie. Ha annyira jól szólna, akkor annyiba is kerülne, tehát sokkal többe, viszont ezért az árért elképesztően jó hangot szolgáltat, amiben tényleg felismerhetők a felsőbb kategóriás erősítők karakterisztikái. Pont arra tökéletes, hogy megismertesse velünk a Marshall cég széles palettáját, mindezt olcsón, könnyedén, és azzal kiegészítve, hogy saját hangzásokat is kikeverhetünk mindemellett, de egy óra alatt még a preseteken sem értem végig, nemhogy még egyedi beállításokkal, vagy szoftveresen ki tudtam volna próbálni az eszközt. Van beépített hangológép, rengeteg effekt, és természetesen lábkapcsolóval bővíthető, hogy a kezeink a lovak között maradhassanak játék közben, illetve telefonról is irányítható, de én az előre a gyár által beállított hangzásokkal is el tudnék tölteni még órákat.

 

 

Ajánlom mindenkinek, hangerejét és súlyát tekintve (nem is beszélve az árról) alkalmas kisebb klubokban játszásra profi szinten, alkalmas haladó gitárosoknak gyakorlásra, és kezdőknek hangzásvilágok megismerésére, mindenkinek nem lehet otthon embermagas stackje, főleg eleinte, és nem is kell, ott van erre a kompakt code.

Soltész Péter

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020