Luxus északon

Luxus északon

RSS   AUDMAX   2019-01-16 22:32   2019-01-25 10:34

 

 

Hiába is írnám, hogy a jól ismert Finnkino Oy mozilánc új terme egészen elképesztő minőségű hanggal lett gazdagabb, hiszen nem Finnországban élünk, így – kevés kivétellel – moziba sem oda járunk. Ellenben, ha úgy kezdem, hogy a Genelec szerelte a legnagyobb finn mozilánc, a Finnkino egyik termét, akkor máris van ismerős név a mondatban. A lényeg azonban ugyanaz, a mozi egyik terme egy olyan 7.1-es rendszert kapott, amiért akár érdemes lenne kiutazni is Espoo-ba.

 

 

Ez a terem nem csak hangban tér el azonban a többitől. A Lounge Premium név biztosan sugall valamit, de azért kifejtem pár szóban. Egyedi, valódi bőr székek és külön asztalok az ételnek és italoknak, kimondottan a legmagasabb igényű látogatók részére. Ez természetesen magával vonzotta a hanggal szemben támasztott igényeket is, így esett a választás a Genelec-re.
A megvalósításon dolgozó projektmenedzser, Ari Saarinen szerint a döntés teljesen tudatos volt, a pro-audióból ismert cég a kiváló hangzás szinonimája jó ideje. Hogy pontosabban megértsük az okokat és indokokat, ebben a teremben nem a vászon mögé, hanem fölé kerültek beépítésre a hangsugárzók. Ennek oka, hogy így lekerülhető a fésű-szűrő hatás, ugyanis a vásznak jó része akusztikailag nem transzparens. Így azonban az első sortól az utolsóig le kell tudnia fedni a nézőteret a hangforrásnak, de mire, ha nem erre való a Genelec DCW-technológiája, amely rendkívül precízen képes megoldani ezt a feladatot. A projektbe fektetett energia meghozta gyümölcsét, a Lounge Premium terem folyamatosan teltházzal üzemel a megnyitása óta. A látogatók egybehangzó véleménye szerint az élmény rendkívüli, csak pozitív visszajelzések érkeznek.

 

 

Technikai oldalról közelítve, vegyük számba a hangsugárzókat is, némi indoklással. A frontot három darab 1234AC típus adja, amelyekben két 12 colos mély dolgozik a DCW-be ültetett közép és magassugárzókkal. Az oldalfalon elhelyezkedő négy hangfal közeli a rokona az előző delikvensnek, azonban 10 colos mélyeivel, kisebb testvéreként értelmezzük. A mélytartományért pedig egy 7073A szub felel, mely 19 Hz-ről indul és akár 124 dB hangnyomásra is képes, így biztosan nem fog hiányosnak tűnni az alsó tartomány.

 

 

Ha valaki esetleg érzi a késztetést, hogy részese legyen ennek a nem mindennapi moziélménynek, annak körülbelül 1500 km-t kell utaznia, de én inkább abban bízom, hogy hamarosan itthon is követni fogja valaki a Finnkino példáját. A Genelec-en nem fog múlni.

Gergics Attila
www.audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020