Szorzótábla

Szorzótábla

RSS   AUDMAX   2017-12-06 19:05

 

 

„Kétféle szemlélet található meg a tankönyvekben. Az egyik szerint a szorzás bevezetésekor a tényezők közül az első a szorzó, a második a szorzandó, a másik szerint fordítva.”

 

 

A szorzás egy végtelenül egyszerű művelet, amit már az általános iskolában megtanítanak nekünk, azonban mint látjuk, egyből káoszt is teremtenek, hiszen minden attól függ honnan nézzük. Ugyanez a túlbonyolítás jellemző az audióiparra is, a legegyszerűbb dolgokra is van számtalan, sokszor értelmetlen megoldásunk.
A túlkínálat már-már enyhe kifejezés arra az állapotra, ami ma a hangkártyapiacot jelenti. Ki sem látszunk a csatolófelület/szolgáltatás/ár Bermuda-háromszögéből. USB-t vegyek, vagy Thunderbolt-tal próbálkozzak, esetleg Ethernet? De akkor hány bemenete legyen, ebből mennyi legyen XLR? Van benne DSP? Lassan már megérné a hangszerboltoknak külön embert foglalkoztatni, aki csak hangkártyákat fejtegeti egész álló nap.
Természetesen hiszek abban, hogy alapos átgondolással mindenki megtalálja a saját márkáját/típusát, amihez rengeteg fórum és közösség nyújt segítséget, de én most egy tippet szeretnék adni annak, aki nem szeretne - vagy egyszerűen nincs ideje - hetekig agyalni azon, hogy fel akar venni egy sztereó jelet, vagy pár sávot, gyorsan és egyszerűen.

Csatolófelület? USB
Azért, mert ez jórészt minden gépen van, nem fog megviselni a platform váltás a későbbiekben sem. Persze, van késés, mindennek van késése, mert valós időben az sem történik, amit annak hiszünk. De ha egy dobgépet, vagy egy akusztikus zongora hangját akarom rögzíteni, akkor igazából ez nem is fontos… Ha mégis, akkor van megoldás.

Felbontás? min. 24-bit / 96 kHz
Bőven elég egy otthoni felvétel elkészítéséhez, aki ennél magasabb minőségben akar rögzíteni, inkább menjen stúdióba, mert ott már van is értelme.

Bemenetek száma? 1-20
Ez azért elég bő intervallum, de ezzel is érkeztünk a cikk valódi apropójához, vagyis a Tascam US-sorozathoz.
Az első két kérdésben foglalt dolgokat ugyanis nem kell újra tárgyaljuk még egyszer, az egész paletta ezt a csatolást/felbontást ígéri, eltérő számú ki- és bemenettel, illetve néhány apró különbséggel. Kezdjük is az elején, mindjárt a legújabb típussal:

US-1X2

Az US-család legfiatalabb tagja, egy mikrofon és egy vonali bemenettel, illetve egy kapcsolható hátlapi RCA bemenettel. A mikrofonbemeneten opcionális a fantomtáp a hátlapon, ugyanitt találhatjuk a direct monitor kapcsolót és az aszimmetrikus RCA kijáratot, valamint az USB-csatlakozókat. Egy, amivel az eszközt csatlakoztatjuk, egy pedig a tápellátáshoz, tabletes használat mellett.

 

 

US-2X2

Eggyel feljebb ugrunk, már 2 fantomtápos XLR bejáratunk van, ráadásul kombó JACK csatlakozással, és a kijáratunk is szimmetrikus. Pluszként jelentkezik a MIDI ki- és bejárat, illetve az arányában keverhető direct monitor, dedikált potméterrel.

 

 

US-4X4

Adjunk hozzá még két ki-és bejáratot a 2X2-höz? Igen, és tegyünk rá még egy fejhallgató kijáratot, mert az is hasznos lehet…

 

 

US-16X08

Nem elég a 4 bejárat, mi van ha fel kéne vennem egy dobost? Akkor a 16 analóg bejárat (8 XLR+8 JACK) és a 8 analóg kijárat (8 JACK) biztosan elég. Ehhez kapunk még egy DSP mixer felületet, így a hangkártyánk egyben egy preszetelhető digitális keverő is, EQ-val, kompresszorral, reverb-bel, minden csatornán. Tehát fel tudunk venni 16 analóg sávot, amit 8 kimeneten szabadon tovább is küldhetünk akár monitornak.

 

 

US-20X20

Ha fogjuk a 16X08-at és kicsit átrendezzük, akkor kapjuk meg a 20X20-at, ami máris 4-4 csatornával többet kínál ki- és bemeneti oldalon is. Ehhez arra van szükség, hogy csökkentsük az analóg csatornák számát 10-10-re, majd adjunk hozzá optikai csatolókat és koaxiális SPDIF-et. Igaz, hogy így külső optikai eszközökre van szükségünk, de valamit-valamiért. Itt azonban töredelmesen be kell vallanom, hogy hazudtam a cikk elején, ugyanis a „húszhúsz” tudja a 192 kHz-et is. Ez jórészt az USB3.0 csatolófelületnek köszönhet…

 

 

Mint láthatjuk, a kínálat még egy szérián belül is zavarba ejtő, de a jó hír, hogy egymásra épülnek a dolgok és ha végig rágtuk magunkat ezen a pár soron, akkor már nem is annyira nehéz választani. Tulajdonképpen csak a bemenetek száma fontos, illetve annak szem előtt tartása, hogy a Tascam US-ekkel egyszerűen és hatékonyan tudunk felvenni, jó ár-érték arány mellett.

Gergics Attila
audmax.hu

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020