Újult erővel, modern külsővel

Újult erővel, modern külsővel

RSS   AUDMAX   2023-12-22 00:00   2023-12-20 16:01

 

 

Bizonyára senkinek nem kell bemutatni az Audient USB interfészek méltán híres iD sorozatát. Az elmúlt években az első generáció bevált technológiájának továbbfejlesztésére és tetszetős új köntösére helyezte a márka a fókuszt. Eddig már sikeresen megkapta MK2 frissítését az iD4, iD14 és tavaly az iD44 is, idén tavasszal pedig elérkezettnek látta az időt az Audient, hogy az iD22-t is felfrissítse, így nemrég bemutatták a rendhagyó módon eltérő típusszámú iD24 hangkártyát.

 


Ennek az új asztali interfésznek továbbra is az a célja, hogy átívelje az iD14 és iD44 közti rést. Kisebb testvéréhez hasonlóan 2 Audient Console mikrofon előfokkal rendelkezik, melyek hangzása az ASP8024 Heritage Edition pultot idézi, mivel ugyanazok a diszkrét áramkörök kerültek bele az iD24-be is. XLR/Jack kombinált aljaztok mellett az első csatorna itt is kapott egy elektromos gitárok jelszintjéhez optimalizált JFET hangszer bemenetet. A dupla fejhallgató kimenet és a két monitorpárra elegendő kijárat megegyezik az iD14 adottságaival, de már az optikai csatlakozásoknál is tetten érhető a különbség, ugyanis optikai bejáratok mellett már 8 extra kijárattal is bővíthető lett az eszköz. A csatornák fantomtáp kapcsolója alá egy -10dB és egy mélyvágó szűrő kapcsolója is bekerült, a végtelenített fő tekerőpotméter mellett pedig már helyet kaptak az egyéni igényekre programozható funkciógombok is, melyeket például monitorszettjeink közti váltásokra, fázisfordításra és Talkback kommunikációra is használhatunk. A fejhallgatók hangerő potija által felszabadított alsó gombok itt már Dim és Cut funkciókat tesznek gyorsan elérhetővé, az iD gomb segítségével pedig a Scroll Control áll rendelkezésünkre, ami létjogosultságát testvérmodelljein már jól bizonyította. Ehhez a gombhoz például DAW szoftverekben gyakran használt automatizálási funkciókat tudunk hozzárendelni, amivel sokkal egyszerűbbé tehetjük a munkánkat. A fronton több változást nem fogunk találni, azonban a hangkártya hátulján még találunk egy Word Clock kijáratot, ha más eszközöket is szinkronba szeretnénk hozni az iD24-gyel, továbbá csatornánkénti Send, Insert és Return csatlakozások is helyet kaptak. Az Insert bejáratok külső effektjeinkhez lesznek hasznosak, a Return bejáratokat pedig akkor érdemes használni, ha külső mikrofon előfokból szeretnénk indítani a jelutat kikerülve a beépítettet.

 


    A palettán betöltött szerepe tehát világos az iD24-nek, minden testvértípusával együtt ennek is megvan a saját felhasználóköre, akiknek a 10 be- és 14 kijáratra bővíthető, alaphelyzetben 2 mikrofon előfokkal rendelkező USB interfész a legoptimálisabb. De nézzük meg miről is szólt a fejlesztés, ami miatt értelmet nyer az iD22 leváltása. Fentebb már említésre került az új generációban bemutatkozó iD Scroll Control, a dupla fejhallgató kijárat és a Word Clock szinkronjel küldése is, ezen felül viszont a legmeghatározóbb változást az új technológiás, 32 bites AD/DA konverterek jelentik. Nekik köszönhetően analógról digitálisra fordításnál már 117-ről 122dB-re, visszafordításnál pedig 110-ről 126dB-re nőtt az iD24 dinamika tartománya. Míg elődjét csak adapterről tápolva lehetett üzembe helyezni, őt már USB-C csatalkozáson keresztül is meg tudjuk hajtani például laptopról egy turnébuszban ülve, vagy ha hálózati áramtól messze készítünk felvételeket. Az 1-2 mikrofonos podcast műsorok is rendkívül népszerűvé váltak az elmúlt években, az Audio Loop-back funkcióval kompromisszummentesen használható az iD24 ilyen célokra is. Megújult az Audient iD sorozat minden tagjánál elérhető, extra alacsony késéssel dolgozó szoftveres keverő is, ahol a teljes routingot is monitorozhatjuk. Végül pedig a külső dizájnt említeném meg, mert bár egy hangkártyát a tudása és az előfokok minősége miatt veszünk meg, az sem hátrány, ha munka közben jólesik ránézni az eszközre. Karakteres fémháza, gombjai és potméterei még letisztultabb formavilágot képviselnek, a sötétebb színek modern hatása tagadhatatlan, az aprólékosabban felosztott kivezérlésjelző pedig nemcsak szebb, de a gyakorlatban is hasznosabb az elődjénél. Ráadásként a margóra még felírom, hogy már nemcsak a gyártóknál, hanem a vásárlók körében is egyre inkább jelen van a környezet-tudatosság, az Audient pedig előszeretettel gyártja újrahasznosított anyagokból az interfészek alkatrészeit, hogy ezzel is csökkentse ökológiai lábnyomát.

 


    Ahogy az Audientnél azt már megszokhattuk, nem vezetnek ki egyik pillanatról a másikra terméket, hanem fokozatosan adja át helyét a régi típus az újnak. A cikk születésének napján is még sok helyen elérhető az iD22, amit azoknak ajánlok, akik nem használják az iD Scroll Control és Audio Loop-back funkciókat, sem a Word Clock szinkronjelet, elég számukra egy kicsit kevesebb dinamikatartomány is, és a régi dizájn mellett kicsit kedvezőbb áron szeretnének hozzájutni az Audient kifutó hangkártyájához. Mindenki más számára viszont felvillanyozó lehet a hír, hogy az iD24 már rendelhető számos hazai hangszerboltban és webáruházban!

 

Audmax Kft.
Zagyva Tamás

 

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020