VOX füles

VOX füles

RSS   AUDMAX   2020-02-09 22:52   2020-02-12 16:06

 

 

A világ egyre inkább a vezetéknélküli eszközöket helyezi előtérbe. A kábelek elhagyásával nagyban növelhető a komfort, ráadásul így kevesebb „mozgó” alkotóeleme van az adott rendszernek, tehát várhatóan tovább fog működni. Természetesen ennek ára van, a kábelt el lehet hagyni, a helyére azonban akkumulátornak kell kerülnie egy megfelelő átvitelt biztosító adó-vevő egységet ellátva. Az elektromos áram felhasználásának egy érdekes része, hogy amennyiben mechanikai munkára váltjuk át azt, igen hatékony tud lenni, nem úgy a fűtés esetében. Egy hangszóró megmozgatása mechanikai munka természetesen, ebből következik, hogy egy audio rendszert igen sokáig lehet hajtani akkumulátorokról. Részben ennek, részben pedig a bluetooth átvitel széles elterjedésének köszönhető a temérdek vezetéknélküli fül és fejhallgató megjelenése. Az emberi fül egyénenként kissé eltérően persze, de 20-20 000Hz-ig terjedő tartományban képes feldolgozni a hallott hangokat. A bluetooth arra hivatott, hogy összekössön különálló telefonokat, számítógépeket, stb. mindezt 2,4 GHz-en teszi, ebbe tehát kényelmesen belefér a 20 000Hz, kiváló minőségű hangátvitelre képes.

 


A Vox idénre úgy döntött, hogy a prémium kategóriás fülesek közé is elhelyezi a saját frissen doppingolt, fiatal versenylovát, hátha nagyot szakíthat a piacból. A cég ezzel nem csak a zenészeket, de a technológia minden szakmából érkező felhasználóját megcélozta, a gamerektől kezdve a sokat utazó audiofil managereken át a siri felhasználókig. Első ránézésre kirívó a terméktervezés, nem kispályás fülesről van szó, az életérzést növelendő a belső borítása a klasszik VOX mintázatot kapta, hogy igazán úgy érezhessük, hogy egy AC30-al a fülünkön mászkálunk, ez hiánypótló, hiszen az említett erősítő túl nehéz gettoblasternek, és ráadásul pár percig működne elemről, ellenben a VH-Q1-el, ami 36!!! órát képes üzemelni egyetlen töltéssel, ráadásul nem bontja le a falat amerre járunk vele. Kétféle színben árulják, fekete és krémes fehér, arany mintázattal kiegészülve.

 


 Ez az eszköz biztosítja mindenki kényelmét, a használóét, és a körülötte lévő emberekét is, hiszen zárt, és magas minőségű aktív zajszűrővel rendelkezik, kiváló gitárosoknak gyakorlásra, illetve vokális tréningre. Érdekes hibrid ez, hiszen mindenki használhatja, mégis ki van élezve a dolog arra, hogy zenészeknek, azon belül is kifejezetten gitárosoknak ajánlják, valószínűleg hangzásban is úgy tervezték a fülest, hogy szépen áthozzon mindent, ami egy gitárból kell. Kíváncsian várom, hogy milyenre sikerült, szépnek tényleg szép, a hosszú akkumulátoridő miatt kényelmes is, és városi embernek kiváló, hiszen nem kell a szomszédhoz alkalmazkodnunk a gyakorlásunk terén, a minőséget elnézve pedig hangmérnököknek, és producereknek is simán jó lehet otthoni keveréshez. A beépített okosszűrő még arra is képes, hogy a szintén integrált mikrofonon keresztül leválassza egy akusztikus gitár hangját a kültéri zajoktól, ezzel rendkívül alkalmassá téve az eszközt gyakorlásra. Ha e módon monitorozásra használjuk, a lejátszott és a hozzájátszott zene arányát tudjuk állítani rajta külön, a bemenet kábelen is jöhet, de a bluetoothon keresztül is, a mikrofonról nem is beszélve. Természetesen telefonálásra is használható, a funkciókat a füles alján elhelyezett gombokkal tudjuk vezérelni.


A beépített aktív zajszűrő is megérdemel egy bekezdést, a fülesbe több ponton beépített mikrofonok fogják a kültéri zajokat, és a rendszer erre megfelelően reagálva kioltja azokat ellenhullámokkal, így azok nem jutnak el a fülünkig. Ez eddig már bevettnek mondható, azonban a leírás azt állítja, hogy a testünk működéséből eredő belső zajokat is kiszűri a strukturális kialakításának köszönhetően, tehát nem fog belekorogni a gyomrunk a zenénkbe, na erre nagyon kíváncsi vagyok!

 

 

 

Vissza a Hírek oldalra »


Képviselt gyártók, márkák

Az AUDMAX által képviselt kiemelt márkák, gyártók - ABC sorrendben. Bővebben...

Allen&Heath Appsys ProAudio Audiopole AudioPressBox Audio-Technica Avalon-Design Avid B&C Speakers DiGiGrid DirectOut Technologies Genelec GLAB Guitar Laboratory Green Hippo ITC INOUT Communication Systems Korg L'Acoustics Linea Research Panphonics Roland Professional AV Symetrix Tascam Trevis Audio Lab Vox Waves Williams Sound
HANOSZ
Az Audmax Kft. a HANOSZ tagja.
A Hangszeresek Országos Szövetségének fő célja az aktív zenélés társadalmi elfogadottságának növelése és támogatása.
Széchenyi 2020